Zene világnapja
Iskolánkban megemlékeztünk Október 1-én a Zene világnapjáról.
Az Iskola kórusa gyönyörű zenei összeállítását tekinthette meg a többi tanuló.
Iskolánkban megemlékeztünk Október 1-én a Zene világnapjáról.
Az Iskola kórusa gyönyörű zenei összeállítását tekinthette meg a többi tanuló.
Megtartottuk előrehozottan az Európai Diáksport Napot, amelyen már 6 éve minden évben résztvett iskolánk.
Osztályonként testnevelés óra keretében bemelegítő gimnasztika után próbálhatták ki a gyerekek az "élő csocsót", amelyben ők maguk lehettek a csocsóbábuk, illetve 2021 méter futással koronázták meg az alkalmat.
Igazán nagy élmény volt diáknak, felnőttnek egyaránt!
2021. május 28-án került megrendezésre iskolánkban a gyerekek által nagyon várt rendezvény a Gyerek nap!
Ebéd után kezdődtek a programok. Trambulinozás, lányok kedvence a csillámtetoválások, rendörségi bemutató, bábszínház, hot-dog evés, és jégkrémezés. Minden, gyerek, Kics-nagy magtalálta a neki megfelelő szórakozást.
2021 május 26-án iskolánkból tanulmányi kiránduláson vett részt 12 gyerek az 5. 6. és 7. osztályból. A szervezést Somogyi Feri bácsi és Tóth István bácsi válalta magára. Segítségükre volt az utazás lebonyolításában Simonné Katona Tímea tanár nő.
Nagyon érdekes és információkban gazdag kirándulás volt a résztvevő, történelem iránt fogékony tanulók számára!
Nagyon köszönjük Ördög Péter szakszerű magyarázatait!
A harmadik osztálynak csütörtökön nyílt lehetősége, hogy részt vegyen az Agora „Digitális tér” elnevezésű programján.
A gyerekek több helyszínen találkozhattak a különböző digitális eszközökkel. Megismerkedtek a 3D nyomtatási technológiával, lehetőségük volt megtekinteni egy okos otthont és a hozzá tartozó robotkutyát, robot karokkal rajzolhattak és tárgyakat emelhettek föl és láthattak különböző LEGO robotokat.
Köszönjük a program lehetőségét az Agorának.